A meditáció bizonyítottan jótékony hatásai
2017. április 25. írta: blgblogger

A meditáció bizonyítottan jótékony hatásai

2a112a5300000578-3142591-image-a-6_1435539398077.jpgAz már eléggé széles körben ismert, hogy a meditáció remek "gyógyír" a stresszre és a stressz által kiváltott betegségekre. De mire is jó pontosan? És vajon a természettudományoknak eddig mit sikerült bizonyítania a témával kapcsolatban? A kérdésre válaszolva összeszedtem pár olyan eredményt, ami a meditáció jótékony hatásait bizonyítja. 

A meditálók agya fizikálisan is megváltozik

 

Nemrég kezdte el a tudomány sorra bizonyítani azokat az elméleteket, miszerint a meditáció képes fizikailag is megváltoztatni az embert. No persze itt nem arra kell gondolni, hogy leülök meditálni és húsz perc múlva rövid szőke lesz az egyébként hosszú barna hajam, hanem arra, hogy például

az agyunk a meditáció hatására fizikálisan is képes megváltozni

Azt már korábbi kutatások is bizonyították, hogy a régóta meditálóknál mind az agy szürkeállományának, mind a fehérállományának a tömege növekedett, de a fizikai változások terén még merészebb terület annak feltérképezése, hogy a meditáció még a kromoszómák és gének működését is képes befolyásolnia.

meditation.jpg

Bizonyítottan immunerősítő hatása van

 

Egy kutatás során három hónapig figyeltek 60 meditálót. Ezen időszak alatt többször is vettek tőlük vért, amit aztán kielemeztek. Az eredmények szerint pedig

a meditációnak a sejtek öregedését gátló hatása van.

A részletes tudományos eredményeket nem én fogom megfejteni és lefordítani hétköznapi nyelvhasználatra (a fenti linken minden megtalálható), de az világos, hogy a vérmintákból kimutatták: a meditáció hatására a vizsgált személyeknél az immunrendszer sejtjeiben, a fehérvérsejtekben olyan változás történt, amely elősegíti azt, hogy tovább életben maradjanak. 

Fájdalomcsillapításra is jó

 

Erről már egy másik tanulmány számol be, amely szerint fájdalomcsillapító, szorongáscsökkentő és depresszió ellenes hatásai is vannak a meditációnak, ráadásul közel olyan mértékben, mint a gyógyszereknek. A kutatásból az is kiderül, hogy a meditáció fajtái közül a jelenre való tudatos koncentrálás a leghatékonyabb. Erre a technikára épül egyébként a vipasszaná és a mindfulness is.

pmnpn.gif

A bélbetegségekre is jótékonyan hat

 

Különösen az IBS-re, vagyis az irritábilis bél szindrómára és az IBD-re, amely a gyulladásos bélbetegséget jelöli. Az erre irányuló vizsgálódások kimutatták, hogy a meditáció stressz-tehermentesítő hatása

elnyomja a gyulladást okozó géneket.

(Vagyis hát, itt is arról van szó tehát, hogy lemegyünk egészen a genetikáig...) Ez azért is jelentős eredmény, mert ezek a bélbetegségek rengeteg ember életét keserítik meg és sokszor ráadásul vissza-visszatérő problémáról van szó.

cropped-meditator-mountain.jpeg

Bár a 2500 éves tapasztalatok és modern eljárások is a meditáció jótékony hatásait igazolják, a tanulmányok általában kitérnek arra, hogy nem lehet kizárni a placebo hatást, illetve azt, hogy valójában a gyakorlás stresszcsökkentő hatásának köszönhetőek az eredmények. Ez a lamentálás természetesen messzire vezet, hiszen felteszi, hogy a stressz az okozója bizonyos betegségeknek, amely így aztán szintén körbeér, mivel a meditáció stresszcsökkentő hatása magát az eredendő okot szünteti meg.

Számtalan kiaknázatlan lehetőség rejlik még tehát a meditáció kutatásában, de az személyes tapasztalatok azt mutatják, érdemes foglalkozni vele. És hogy hogyan érdemes nekiállni a gyakorlásnak? Az majd egy következő poszt témája lesz.

Ha tetszett a poszt, lájkold Facebook-oldalam is.

A bejegyzés trackback címe:

https://blgblog.blog.hu/api/trackback/id/tr3712430767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása