Először is: végre! Nem azt mondom, hogy ez a sorozat fogja megváltani a világot, de végre valami új szín tűnt fel abban az unalmas térben, amely állítólag annyi zseniális sorozatot termel. Kicsit már a könyökömön jön ki, hogy ez a sok igényes sorozat mennyire keresztbe tett Hollywoodnak és hogy mi mennyire jól jártunk ezzel. Kétségtelen, nem is tagadom, hogy van egy-két olyan széria, amely méltó ahhoz, hogy valóban áriákat zengjünk róla, de kábé egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány ilyen alkotás született az elmúlt tíz évben.
Igazság szerint a legtöbb zseniálisnak kikiáltott sorozatnál én csak szenvedtem. Kevés olyat tudok mondani, amely tényleg kiérdemelte a figyelmemet és még kevesebb olyat, amelyre azt mondom, hogy akár többször is végig tudnám nézni.
Utoljára Az ifjú pápánál volt egy "végre-élményem", most pedig egy annál is határozottabb van a Most nevess esetében.
Szinte minden jól állt össze ebben a sorozatban. Jim Carrey újra zseniális és ráadásul egy olyan karaktert játszat, amely az abszurd megtestesítője. Egy gyerekeknek szóló műsor vezetője már 30 éve. Egyszerre bölcs és naiv, olyan ember, aki nem ebben a világban létezik, az élet valahogy mégis őt igazolja, pedig nem kellene, hogy őt igazolja, hiszen ilyen csak a mesében létezik. Egy mesebeli figura ő, akivel olyan dolgok történnek, amik velünk soha. Pedig akár mi is átélhetnénk azt, amit ő, hiszen ugyanabban a világban élünk, mégsem fogjuk sose megtapasztalni, mert soha a közelében sem leszünk annak a személyiségnek, amely a Carrey által megformált Mr. Pickles sajátjáé. Egy szomorú bohóc ő, akiről elsőre semmit sem tudunk és később is csak maximum kapizsgáljuk, hogy ki is lehet valójában.
Egyszerűen túl abszurd, hogy Mr. Pickles létezzen, Jim Carrey mégis életre kelti.
Nem szabad azonban megfeledkeznünk a többi szereplőről sem, akik szintén beleadnak apait-anyait. Judy Greer, Frank Langella, Bernard White mind-mind olyat játszik, amely méltó Jim Carrey mellé. Sőt, valójában a gyerekszereplők esetében is elmondható, hogy legtöbbször szerethető az, amit csinálnak. (Ez ugye sok más produkció esetében nem jelenthető ki.) Aztán a szereplők mellett a képi világ és a vizuális megvalósítás is pirospontot érdemel. És ha még ennél is tovább megyünk, a forgatókönyvet is csak dicsérni lehet. Sőt Carrey alakítása mellett a történet, a megvalósítás, a fordulatok, a párbeszédek azok a momentumok, amelyek igazán erőssé teszik a sorozatot.
A 30 perces epizódok alatt folyamatosan ott motoszkál a nézőben a WTF kérdés, amely kézen fogva jár azzal a kategorikus imperatívusszal, amely valójában nem valósul meg. Vagy ha mégis, nem úgy, ahogy gondolnánk.
És amiről eddig nem esett szó az az, hogy műfaját tekintve tragikomédiával van dolgunk, vagyis mindez az abszurd, amivel dolgunk van, valahol megmosolyogtató, de legalábbis könnyed és valóban: néhol szórakoztatóan vicces.
Nem állítom, hogy ez a széria reformálja majd meg a sorozatgyártást, de hogy végre valami eredetivel van dolgunk, amely akár a későbbiekben más alkotásokra is hatással lehet, az egészen biztos.
