Glukhovsky Metrója - Mit rejt a moszkvai metró a nukleáris háború után?
2019. augusztus 15. írta: blgblogger

Glukhovsky Metrója - Mit rejt a moszkvai metró a nukleáris háború után?

17309859_1518266748217680_8419365106375690091_n.jpg

Elárulok egy titkot: miközben Dmitry Glukhovsky Metró-trilógiáját olvastam, szabálytalan időközönként, ütemesen vertem a fejem a falba. No, nem azért, mert valamiféle Aha-élményt nyújtott volna a történet, hanem mert a kötet olvasása közben jöttem rá: saját előítéletem foglya voltam akkor, amikor megfogadtam, hogy nem olvasok orosz szép- és szórakoztató irodalmat. Az is lehet, hogy az iskolai kötelezők is szerepet játszottak ebben, de valószínűbb, hogy inkább azok a gyerekkoromból megmaradt halvány emlékfoszlányok dolgoznak bennem ma is, amik az oroszokkal kapcsolatos dolgokat nem éppen pozitív kontextusba tüntetik fel. Akárhogyis van, a lényeg, hogy az utóbbi időben kerültem az orosz irodalmat, és bár hiába olvastam szinte kivétel nélkül jó kritikákat Glukhovsky Metrójáról, tologattam magam előtt, hogy talán majd egyszer sorra kerül... Aztán az élet úgy hozta, hogy sorra került, én pedig a már említett ütemes fejdobolással reagáltam.

A sztori valahol ott kezdődik, hogy 20 évvel vagyunk túl a nukleáris háborún, a túlélők pedig a moszkvai metróban élik mindennapjaikat. Főhősünk már ebben a világba született bele, így számára már ismeretlen fogalom az égbolt, az emeletes ház, a hipermarket és gyakorlatilag minden olyan dolog, ami a mi ismert társadalmunkhoz köthető.

A felszín élhetetlen, a metróállomásokon pedig különböző társadalmi rendszerek alakultak ki. Van, ahol a kommunizmus, máshol éppen a fasizmus tombol. Van állomás, ahol Jehova Tanúi irányítanak, míg máshol vörös forradalmárok döntik anarchiába a felépített rendszert. Majdnem minden állomás megalkotta saját világát.

Az emberek ahogy tudtak, úgy alkalmazkodtak. Gombából főznek teát, a fő élelemforrásuk pedig a disznó- vagy patkányhús - attól függ, melyik állomáson tartózkodnak éppen. Vannak, akik a spirituális megérzéseikkel magyarázzák meg a körülöttük kialakult a világot, megint mások inkább a tudománnyal.

Tulajdonképpen nem is annyira más világ ez, mint amiben most is élünk, egyszerűen csak kisebb helyre koncentrálódik minden tudás, érzés, mindaz, ami emberi.

No és az is, ami nem, az... Merthogy az ember mellett létezik egy ember utáni világ is, tele mutánsokkal, amik első látásra ugyanúgy lehetnek agyhalott zombik, mint egy (új) értelmes faj képviselői...

img_20190811_094349.jpg

Vaskos kötet a Metró trilógia, de megéri

Glukhovsky amellett, hogy roppant olvasmányosan ír, remekül egyensúlyoz a tudomány, a spiritualizmus, az akció és a misztikum között. Bár még csak az első (Metró 2033) kötet végén járok, egy percig sem unatkoztam, és nem is nagyon tudok olyan részt mondani, aminél azt éreztem volna, hogy felesleges vagy nem odaillő. Olyan érzésem sem volt, hogy valahol a háromnegyedénél be kellett volna fejezni a történetet, az egész úgy kerek, ahogy van. Ha nem lenne túl erőltetett, azt mondanám, hogy a sztori beszippantott, mint egyszeri csencsert a metróalagút.

Az külön érdekesség, hogy a Glukhovsky által létrehozott urban fantasy-nak valóságalapja is van, hiszen a moszkvai metróhálózatot valóban úgy építették meg, hogy háború esetén menedékként, vagyis óvóhelyként is lehessen használni. Éppen ezért a kötet elolvasása előtt vagy közben érdemes lopott pillantásokat vetni a moszkvai metró térképére, mert bár enélkül is érthető Glukhovsky disztópiája, ezzel együtt kerekebb képet kapunk a történetről.

metro_moszkva.png

A Metró trilógiát az Európa Kiadó gondozza, és bár a kötetek külön-külön is megvásárolhatók, létezik egy vaskos (több mint 1000 oldalas) kiadás is, amely mindhárom részt tartalmazza. Utóbbi megvásárlása ráadásul gazdaságosabb lehet, már ha valóban úgy döntünk, hogy a teljes trilógiát szeretnénk a polcunkon tudni.

A magyar piacon egyébként a legfrissebb, Glukhovsky-hoz kapcsolódó hír, hogy az Európa augusztus 22-i céldátummal ismét kiadja Futu.re című könyvét, amely legutóbb 2015-ben jelent meg utoljára.

A bejegyzés trackback címe:

https://blgblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6915008876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mad Marx 2019.08.16. 13:32:57

Csak szólok, hogy rengeteg szovjet/orosz sci-fi regény/novella született, amik színvonalukat tekintve eléggé magasra helyezik a lécet. Elsőre ajánlanám pl a Sztrugackij testvérek könyveit, aztán meg Bulicsovot.

ese1985 2019.08.16. 18:07:17

@Mad Marx: Így igaz, pl. Bulicsov: Az utolsó háború című könyve nagyon jó.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2019.08.16. 20:34:06

Szerintem valahol természetes, hogy az ember a rendszerváltás után eldobta az addig muszájból is sokat megjelenő orosz szerzőket. De egyébként tényleg voltak köztük jók is, szóval lassan nem ártana rehabilitálni őket.
A már említett Sztrugackijék, Bulicsov is nagyon jó, fiatalkorom egyik kedvence volt Szergej Sznyegov, és biztos tudnék még (jó) neveket említeni, ha körülnéznék a polcokon.
Számomra ez az Europa-kiadás viszont igénytelen, nem szeretem az ilyen összenyomorítva kiadott könyveket.

Laszlo Gabris 2019.08.17. 06:16:51

Dmitrij Alekszejevics Gluhovszkij (oroszul: Дмитрий Алексеевич Глуховский) Меллозни келлене а Dmitry Glukhovsky атирашт.

Pipas 2019.08.17. 06:54:06

Említést érdemel, hogy sokan mások is írtak regényeket, amik ebben az univerzumban játszdnak. Némelyik "vendégszerző" műve magyarul is megjelent, nem is rosszak.

metrovideogame.fandom.com/wiki/Universe_of_Metro_2033_(Book_Series)

E.T.A. 2019.08.17. 10:21:11

Buta vagy, hogyha az orosz művészetet/irodalmat a szovjet korszak megszállóival azonosítod. Az orosz kultúra kimagasló, a szovjet éra szamizdat/ellenzéki művei pedig szintén kiválóak, de igaz ez a könnyűzenére is: a bárdok, vagy a 80-as évekbeli kult orosz bandák, mint a Кино, Телевизор, Аквариум, Зоопарк, Биоконструктор, Г.О. , stb. Mellesleg ezek az emberek épp a szovjethatalom ellen léptek fel, meg is kapták sokszor a magukét.

blgblogger 2019.08.17. 12:15:27

@E.T.A.: kedves eta. Először is megkérnélek, hogy ezen a blogon tartózkodjunk mások ilyentén minősítgetéseitől.
Másodszor kérlek, olvass figyelmesebben, ugyanis arról egy szó sem esett, amiről te írsz.

blgblogger 2019.08.17. 12:17:55

@Mad Marx: köszönöm. A Sztrugackij testvérektől én nem voltam elájulva, de Bulicsovot valóban nem olvastam még. Pótolni fogom!

blgblogger 2019.08.17. 12:18:46

@Pipas: tök jó, köszi ☺️

MaCS_70 2019.08.17. 12:36:16

Valóban nagyon érdekes, jól megírt könyvek. Az egész trilógia van annyira jó, hogy kibírja az első könyv utáni színvonalesést és a történet súlyos belső ellentmondásait -- így még az utolsó könyv is nagyon jó, még ha valóban nem éri el az első színvonalát.

MaCS

MaCS_70 2019.08.17. 12:37:54

@blgblogger: Csendben megjegyzem, hogy nem tett ilyet. Szerintem általánosságban írta, hogy butaság egy szűk mintából, buta sztereotípiák alapján általánosítani.

MaCS_70 2019.08.17. 12:39:46

@blgblogger: Csendben megjegyzem, hogy nem tett ilyet. Szerintem általánosságban írta, hogy butaság egy szűk mintából, buta sztereotípiák alapján általánosítani.

blgblogger 2019.08.17. 12:42:31

@MaCS_70: nem, te írod le általánosságban. Ő egyes szám második személyben konkretizálta, hogy kit szólít meg, ráadásul egy olyan dologban, ami nem hangzott el.

David Bowman 2019.08.17. 20:07:29

Vazz!, ebben a könyvben nincsenek nők.

2019.08.17. 21:18:18

@Laszlo Gabris: nem lehet mellőzni az angolos átírást, mert ő maga kéri mindig, hogy ha latin betűkkel írják át a nevét, akkor mindig az angolos átiratot használják :)))
Gondolom egyérszt meg akarja könnyíteni a gugli keresést, másrészt nem akarja, hogy ahány ország, annyiféleképpen írák le a nevét...

Szerintem érdemes elolvasni Glukhovsky-tól az orosz népellenes meséket is, zseniális, és ha tetszik az orosz irodalom, akkor érdemes próbálkozni Pelevin-el, illetve kicsit könnyedebb voanlon nekem nagyon tetszett Szergej Lukjanyenko Éjjeli őrség sorozata is.

Laszlo Gabris 2019.08.17. 22:02:52

@croc: Ah, ezt nem tudtam, hogy a szerző maga akarta az angolos átírást. Köszönöm a javasolt irodalmat is! Utánanézek.
süti beállítások módosítása