Egy ismerősöm írt rám nemrég, hogy elhunyt apukája egyik zárt szekrényében egy eredeti Bródy Sándor kéziratot talált. Azt mondta, nem tudja, hogy került oda, soha nem beszélt róla apukája. Kezdetben így kételkedtem is az eredetiségben, de aztán közelebbről is megvizsgálhattam a kéziratot.
A papírlapokon azonnal látszódott, hogy nem mai darabok, s az is rögtön kiderült, hogy a szöveget nem golyóstollal vetették papírra. Sajnos pont a címből hiányzik egy jókora darab, így csak következtetni lehet, hogy mi is akar lenni, mindenesetre a
"Weisz Manczi (Manfréd) [...] a háboruban [sic!]. (Ingyen!)"
eléggé beszédes.
Rögtön a cím után Bródy Sándor aláírása olvasható. Összehasonlítva a neten megtalálható verziókkal nagy biztonsággal kijelenhető, hogy ez a Bródy az a Bródy. A fellelhető hiteles aláírásokban is kiemelkedő ismertető jegy a nagy "B" betűje, amely hasonlít a 13-as szám leírásához. A kéziratban és a kapcsolt jegyzetekben is ugynezt az aláírást találtam meg, úgyhogy véleményem szerint ez valóban Bródy Sándor aláírása. (Annak nem nagyon látom értelmét, hogy valaki mondjuk hamisítani akarná, úgyhogy ezt a lehetősége elvetettem.)
A teljes kézirat elolvasása némi türelmet és koncentrációt igényel, hiszen mégiscsak egy száz évvel ezelőtti kézírásról van szó, úgyhogy először a hátlapokat vettem szemügyre. Itt pedig különböző megjegyzéseket találtam, melyek a Pallas nyomdára, illetve Az ezüst kecskére utalnak. (Előbbi nyomta Bródy műveit, utóbbi pedig egy regénye volt.)
Weiss Manfréd
Kis kutatás után aztán rájöttem, hogy Bródy Sándor újságírói minőségében riportot készített Weiss Manfréddal. Ennek az a különlegessége, hogy a csepeli nagyiparos, konzerv- és lőszergyáros egész életében csak egyszer adott interjút, így a vele foglalkozó írásokban mindig megemlítik az interjút készítő Bródy Sándort, s az általa írt riportot. És hogy ki volt Weiss Manfréd? A növekedés.hu egy cikkében így ír róla:
"Házában öt évvel korábban volt áram, mint az angol királyi palotában, vállalatai pedig a hazai GDP-bővüléséhez tíz százalékkal járultak hozzá. A magyar ipar >>koronagyémántjának<< tulajdonosa, a csepeli mágnás báró Weiss Manfréd, aki a 19-20. század gazdaságát úgy pörgette fel egyedül, mint azóta senki más. Titka egyszerű: előre kell gondolkodni, és újdonsággal kell megelőzni a konkurenciát."
Ez pedig egy sokat idézett részlet a riportból:
Én tudom, és mindenki tudja, hogy az én ipartelepem a háború előtt jóval nagyobb szabású volt, mint amilyent a békés idők megköveteltek. Nevezetes szakértők a fejüket csóválták és ki is mondták: erre ugyan nem lesz szükség. Szükség lett és nekem nagy elégtétel az előrelátásom. Muníciónk volt, van és lesz.
Eddig sajnos magát a riportot nem találtam meg nyomtatásban, de nagy a gyanúm arra nézvést, hogy a kézirat ennek a riportnak az eredetije. Ha mégsem, akkor még azt a lehetőséget tudom elképzelni, hogy a témához kapcsolódóan Bródy készített még egy cikket, s annak a kéziratát találta meg az ismerősöm. Ezt az opciót azonban nem tartom túl valószínűnek, ráadásul abból, amit én a szövegből ki tudtam olvasni, inkább arra következtetek, hogy ez az ominózus Weiss Manfréddal készített riport eredetije.
Érdekesség, hogy a "főszöveg" mellett pár kisebb jegyzetet is találtam. Az egyik Kossuth Ferenc (Kossuth Lajos fia) jellemzéséhez készült és így kezdődik:
Milyen szép tiszta volt amikor meghalt.
Ez egyébként egy 1916-os hadi kölcsön aláírási nyilatkozat hátoldalára lett lejegyezve.
A másik jegyzet minden bizonnyal A szerető című drámájához készült. Hogy betoldás-e a darabba, vagy csak pár "elhanyagolható" megjegyzés, azt nem tudom megmondani.
Bródy Sándor 1863-ban született Eger városában. Színműveket, regényeket, novellákat írt és újságíróként is dolgozott. Nagy hatással volt többek között Ady Endrére, Móricz Zsigmondra, Krúdy Gyulára Szomory Dezsőre és Molnár Ferencre. 1924-ben hunyt el Budapesten. Unokája Alexander Brody.
(Persze meglehet, hogy tévedek, de a fentebb leírtakat tartom a legvalószínűbbnek.)
